4.fejezet-A véres part

“Tegyünk valami olyant minden nap, amitől félünk.”                                                                                     

Azt mondják az emberek tanulnak a hibáikból. Rám ez nagyon nem igaz. Ha nem lettem volna olyan kíváncsi,nem kutatom fel a világ legveszélyesebb emberét,vagyis én veszélyesnek tartottam. Elmentem megkerestem,ami még egy adag gyötrelmes fájdalommal járt. Azt hittem belehalok.

Ahogy az autómban ültem,szívem a torkomban dobogott. Mély levegőket vettem,mint aki még sosem érezte a beáramló oxigén érzését. Még mindig David háza előtt álltam,próbáltam felfogni az eseményeket. Egyértelművé vált számomra három dolog. Az első: David egy vámpír. A második: Azt hiszem beleszerettem. A harmadik: Megöl ha nem fogom be a számat,vagy ha még egyszer meglát a háza környékén. Ettől a három ténytől kirázott a hideg. Beletapostam a gázpedálba,s haza felé tartottam. Útközben jöttem rá,hogy csupa vér vagyok. Felkaptam a hátsó ülésen hagyott kabátomat.amely az egész felső testemet betakarta,csak a fejem látszott ki belőle. 
Beléptem az ajtón,csak bátyám tuc-tuc zenéje hallatszott az emeletről. Akkor szokott zenét hallgatni,amikor csaj van nála. Kirázott a hideg,ahogy belegondoltam. Szegény Alice,ha megtudná,hogy Jessica itt van a házban.. Belegondolni is rossz. Vágtam egy durva grimaszt. Ledobtam a dzsekimet a fogasra,majd a konyha felé vettem az irányt. Borzalmas nagy kupi volt. Az állam leesett,amikor megláttam a használt óvszert a mosogatóban. A hűtőn egy cédula állt,amit Mary írt.
,,Rendet hagytam a konyhába. A szobádat meg a fürdőt takarítsd ki!
Carly-nak Anyutól.:)" Ez csodálatos. Charlie megint aratott. Konyhában még nem csinálta egy csajjal se,bizonyára kihagyhatatlan alkalom volt,amikor látta,hogy anyuék nincsenek itthon. Belső érzékeim azt sugallták,hogy ezt nekem kell összetakarítanom. Végül is nincs más dolgom a takarításon kívül,csak annyi,hogy nyomozzak a vámpírok létezésében,ami a takarítás után ráér. 
Miután lezuhanyoztam,neki láttam a konyhának. Anyu bizonyára vásárolni ment,megint. Amióta apu pénzel minket,konkrétan a fizetését  nagy részt a helyi üzletekben költi el,a barátnőivel. 
Rátettem a fejemre a fülhallgatómat,max-ra vettem mp4-em a zenét és lazultam. Kizártam a külvilágot,miközben azon gondolkoztam,hogy hogyan lehet a legjobban eltüntetni a mosdóban maradt óvszert. A gumikesztyűnél döntöttem. Ezért sokkal fog nekem tartózni Charlie. 
Miután feltakarítottam a konyhát,felmásztam az emeletre. Végül azt vettem észre,hogy semmi dolgom. Bátyám szobájában a zene elhalkult,üvöltözni kezdett Jessica és egy hatalmas ajtó csapkodás vette kezdetét. Bezártam a szobám ajtaját,hogy nehogy ide is eljusson az az őrült szőke. A szennyesemben megtaláltam a farmeromat,amibe benne volt a kis könyv,amit zsebre raktam David pincéjében. Felnyitottam,mire egy pók mászott ki belőle. Sikítozni kezdtem,majd leütöttem a könyvvel. Lepöcköltem az asztalomról,s belekezdtem a könyv olvasásában. 
Olyan fura neveket írtak a könyv elejére,mint a Gróf George Rilkier,meg hasonlók. Lapozni akartam,de a nem tudtam. Már téptem a könyvet,hogy lapozhassak. Sikerült lapoznom,mire egy írás jelent meg: ,,Halandó ember! A sátán nyelne le téged!" Hirtelen csuktam össze a könyv lapjait. Riadtan néztem körbe,mintha valaki figyelne. A hideg kirázott. Eldöntöttem,hogy elmegyek itthonról. Felvettem a vadonatúj fehér magassarkú cipőmet. Még Mary vette nekem a szalagavatómra,de lehetetlennek tűnt benne járni. Most egy próbát megért. Letipegtem vele a lépcsőn,mire Charlie állított meg a konyhában.
- Köszönöm.. - dadogta. - Csinos vagy! - nézett végig rajtam. Ez valami viccnek vettem és arrébb álltam. Töltöttem egy pohár narancslevet. - Merre voltál? Jól vagy? Anyuék aggódtak miattad... amikor.. hmm... kórházba voltál. - arcán az aggodalom jelét se mutatta. - Ma itt járt a rendőrfőnök. De te akkor elmentél és... azt kérdezte,mi történt veled. És hogy mikor teszed a tanúvallomásodat. - suttogta. Megittam a narancslevet és bevágtam a mosogatóba. Hirtelen szédülés jött rám. Megkapaszkodtam bátyámban,aki segítőkészen fogta a kezem.
- Mennem kell .. - csuklott el a hangom. Felkaptam a táskámat. Valami jegyet találtam benne. A tábor. Döbbentem le. Ma már a buszon kellett volna ülnöm,s Alice-nek is. Lelkiismeret furdalásom támadt emiatt. Elrontottam neki élete első táborát. 
Sétálva indultam el a partra. Kezdett sötétedni... Hatalmas szél fújt szembe. Leültem a parton,a táskámban kezdtem kutakodni. Megtaláltam az aznap eltett cigit. Megint rám jött az az eszeveszett fejfájás. Rágyújtottam. Jó érzés volt...
- SEGÍTSÉG! - üvöltött egy hang mögöttem. Egy fiatal lány futott felém,rémült tekintettel. Szőke tincseiből csöpögött a vér. Egy hirtelen ugrással rám ugrott. - Kérlek.. segíts! - suttogta elhalóan,mire összeesett. Arcát megismertem. Az óvoda társam volt,Evelin. Döbbenetemben eldobtam mindent a kezemből,és le térdeltem a lány mellé. Nem volt pulzusa. Tárcsázni akartam épp a rendőröket,mire egy hangos férfi hang lökött odébb a hullától. Homok ment a szembe,nagyon csípte,alig láttam valamit. Egy újabb borzasztó sikoly. Miután sikerült felállnom,menekülni próbáltam. Futni magassarkúba nem egy szerencsés dolog. Egy idő után rájöttem,hogy épp visszafelé futok Evelin testéhez. De volt mellette egy másik is. Ev édesanyja. Szemeim elkerekedtek,nem kaptam levegőt. Egyszerre jött rám a sokk és a fájdalom.  Két erős kéz kapott bele a a hajamba. Sikítottam. 
- Lám,lám... veszélyes egyedül sétálgatni. Nem mondta még anyukád? - kérdezte egy ismeretlen férfi hang. Kapálództam jobbra-balra,még a lábára is ráléptem a tűsarkúval,de még csak meg se nyekkent. Kirúgta a lábaim magam alól,s a homokon kezdett el húzni.
- Ejj,milyen kár érted. Olyan gyönyörű vagy és fiatal... - motyogta. - Tökéletes lennél... lehet talán te vagy az.. áhh Richard,ne beszélj bolondokat. - magyarázott,talán magának. Én ennek a felét sem értettem. Végre megállt. Elengedte a hajamat,én meg hanyatt vágódtam a hideg földön. - David,hogy ki lesz akadva. - sajnálkozott magában. 
- Miről hadoválsz? - suttogtam ijedten. Valamiért nem mertem mozdulni a földről. De ahogy meghallottam az Ő nevét,felkaptam a fejemet.
- Hát te nem tudod... az a pióca odavan érted,Drága! - nevetett. - A nap minden percében téged figyel.. de nem értem mit akar egy ilyen naiv kis embertől?! - komorodott el. - A húgomat kéne elvennie! - üvöltött. - Nem holmi halandót. - halkult el a hangja. Csak két szó maradt meg a fejemben: ,, odavan érted ". Hirtelen kezdett el a szívem verni.
- David ide jön? - kérdeztem izgatottan. 
- Remélem. - csikorgatta fogait. - Látni akarom az arcát,ahogy végzek veled. - kuncogott. A távolba fordította a fejét. Halkan lerúgtam a cipőmet lábaimból,s hátrálni kezdtem. Amilyen gyorsan csak tudtam futni kezdtem a víz felé. De alig mentem 10 métert,már ott volt előttem. Arcán a düh minden jele. Szó szerint rázott a hideg a tekintetétől. Azonnal a másik irányba fordultam,mire egy hatalmas mellkasba ütköztem. Ő volt az.. 




na ez lenne a negyedik fejezet! Szeretném ha írnátok pár komit,igazán jól esne!:)

Boldog Karácsonyt!

Boldog Karácsonyt Minden Kedves Olvasómnak! :)
Kívánok nektek sok szép ajándékot a fa alá!;) 

3.fejezet-Hallgatás

"Sokszor a hallgatás a legnagyobb vád."


- Carly!!! - sikította Alice. Ahogy futott hozzám magassarkú cipőjének a sarka kitörött. Nyögött egyet és elterült a járdán. - Francba! - méltatlankodott. Messzire eldobta mind a két cipőt és mezítláb szaladt hozzám. Én mozdulni nem tudtam,szemeimmel alig tudtam követni a mozgását. - Carly,Carly,Carly! - ismételgette a nevem miközben egy-két gyenge pofont is lekevert. - Jézusom,a nyakad! - sírt. - Mi történt? - kérdezte suttogva. Nem mondtam,vagy nem mondhattam semmit. Torkomban hatalmas gombóc nőtt,nem jöttek a szavak. Az ájulás olyan volt,mint az alkohol mámora. Egyik pillanatban még képben vagy,a másikban meg a kórházban fekszel. Nem mertem körülnézni,nem akartam meglátni például a szüleimet,vagy a barátaimat. Csak a plafont bámultam,ami hófehér volt.
- Felébredt. - suttogta egy hang. Valószínűleg Mary-é volt. - Jól vagy,Drágám? - kérdezte még mindig suttogva. Üvöltöttem volna,hogy "NEEEEM",de egy hang se jött ki a torkomon. Inkább csak belenéztem a nyugtató barna szemeibe. Alice egy kis kanapén kuporgott,még mindig mezítláb és abba a ruhába amit a bulira vett fel. Rossz volt ránézni.
- Itt vagyok. - jött be Bob az ajtón. Épp csak rám nézett máris csörgött a telefonja. - Egy pillanat! - intett és kiszaladt az ajtón. Anyám hangosan sóhajtott egyet,aztán ő is kiment az ajtón. Magamban számoltam a másodperceket. Mindig elszámoltam tízig és újrakezdtem. Nagy levegőt vettem és felültem az ágyon. Jobb oldali falon egy tükör helyezkedett el. Beesett karikás szemek,elfolyt smink,kócos haj,undorító zöld 'ruhának' nevezhető gönc. A nyakam körbe volt tekerve gézzel. Lassan elkezdtem letekerni a nyakamról. A vér egy része rászáradt,a többit lemosták. Ami igazán feltűnő volt az két hatalmas lyuk. Hozzá akartam érni,de nagyon fájdalmas lett volna. Kezeim remegni kezdtek. Féltem. Minden apró képkocka pontosan ott volt a fejemben. Gyilkos kacaj,szürke hajnal,széttépődött ruha,Alice magassarkújának csattanása a járdán. Sikítottam volna teli torokból. Miért pont most? Miért kellett pont azon az estén? Miért?
Persze ezekre a kérdéseimre nem kaphattam választ,csak egy embertől. David. Még gondolatban is veszélyes volt kimondanom a nevét. Újból körbenéztem a szobában,szemem az ágy melletti komódon akadt meg. Volt rajta egy csokor vörös rózsa. Üdvözlőlap díszelgett a csokor tetején. Azonnal érte nyúltam. A kép egy ablakot ábrázolt,az ablak az erdő felé nézett. Semmilyen márka jel nem mutatkozott rajta. Ezt kézzel rajzolták. Mohón nyitottam szét a lapokat. ,,Sajnálom." Mindössze ez az egy szó állt ott,gyönyörű kézírással. Egyértelművé vált,hogy ki küldte. Az üdvözlőlap a padlóra esett,leheletnyi hangot se adott ki,mire Alice felébredt.
- Jaj,de jó! - ugrott fel és mellém vetődött az ágyba. - Istenem,hogy aggódtam... - pityergett. Én csak vágtam az értetlen fejeket. - Mondj már valamit,kérlek! - kérlelt rémülten.
- Alice.. - ennyi tellett tőlem. Úgy éreztem,mintha hangszálaim ellenének sorvadva. Elmosolyodott. 
- Minden rendben lesz. Ma már haza is mehetsz. - ígérte. Kedvesen bólintottam. - De mégis hova tűntél? - célzott az estére. Szemeim elkerekedtek. - És mi történt? - pislantott a nyakamra. Megvontam a vállamat. - Carly,ne hazudj! - förmedt gonoszan.
- Nem tudom! - nyekeregtem. - Nem tudom.. - ismételtem halkabban. 


Délre már otthon pihentem az ágyamban Rafy-val. Bal kezemmel David-től kapott lapot szorongattam. Jobban tanulmányoztam a képet. Olyan ismerős. egy kósza gondolat fordult meg a fejemben. 
- Az nem lehet.. - beszéltem magamban. Rafy furcsán nézett rám. Felültem az ágyon és az ablakom felé indultam. Kiskutyám óvatosan követett. Teljesen egyforma volt a látvány a kép,s a valóság között. Csak úgy tudta volna lerajzolni,ha betör a házunkba. De mire számíthatnék egy vad idegentől? Nagyon messzire ment el. Nem állhatok itt tétlenül! - ordított egy hang a fejemben. Leszaladtam a földszintre. Mary és Bob épp a számlákon veszekedtek,rám se hederítettek. Végül Bob elővette a pénztárcáját és kiszórta a padlóra az összes pénzt. Charlie rögtön felkapott a földről 50 dollárt és eltűnt. Én felvettem egy 20-ast. Telefonkönyvet levettem az egyik polcról és elkezdtem olvasgatni. Alice anyjának a telefonszámát kerestem,mire meg is találtam.
- Halló? - szólt bele a kedves női hang a telefonba.
- Szia Anna,Carly vagyok. - köszöntem gyorsan,kellett az információ. - Meg tudnád nekem mondani hol lakik az a David nevű új srác? - kérdeztem hadarva. Egyből lediktálta a házszámot,még a telefonszámot is.  Ügyetlenül kaptam fel a tornacipőmet,mire beültem a kocsiba éreztem,hogy kifulladtam. A visszapillantó tükörben még láttam Mary alakját,amint kinéz az ablakból. Egyből megszólalt zsebemben a telefon. Idegesen nyomtam ki és hajtottam el a ház elöl. Aggódik értem. Igaz a tegnap éjszaka után nem csodálom. A kezeimre felírt adatokat próbáltam leolvasni de az izzadságomtól elmosódott. Végül mégis odataláltam. Úgy nézett ki,mint egy elhagyatott szellemkastély. A hideg rázott. Újból csörgött a telefon,ezúttal Bob volt. Újból kinyomtam és kikapcsoltam a mobilt. Egyre rosszabbul éreztem magam,ahogy a ház kapujához értem. A virágok a kertben korhadtak és büdösek voltak. Már a hányinger is kerülgetett.
- Nyugalom,Carly. Ez csak egy ház. - beszéltem nyugtatásképp magamhoz. Általában Alice szokott nekem ilyeneket mondani. De ő most nem volt itt,hogy megnyugtasson. Hajamat a fejem búbjára kötöttem,hogy ne legyen útba bármit történjék. A kovácsoltvas kaput izomból megtoltam. Aligha mozdult meg. Már rugdostam,de semmit sem ért. Idegesen felnyögtem. Mint egy kis majom átmásztam a kerítésen,fittyet hányva az utcán sétáló emberekre. Végül ott álltam a verandán. Szívem a torkomban dobogott,csak egy lépés választott el,hogy belépjek a házba. Megragadtam a kilincset,nagyon hideg volt. Egyszerű mozdulattal kinyitottam az ajtót,mire az nyikorgott egyet. 
- Hahó! - kiáltottam be a sötét házba félénken. - David?! - suttogtam,majd becsuktam magam mögött az ajtót. Olyan volt belül ház,mint egy sírkamra. Festetlen falak,beton padló,s egy hatalmas kulcs a falra akasztva. Nem éppen egy tizenéves srác otthonának tűnt. Csak egy ajtó volt,ami velem szembe állt. Kísérteties köd kúszott az ajtó alatt. Hát neki indultam. Ez bizonyára birtokháborítás,vagy mi a szösz,de tudnom kellett! Nekifeszültem az ajtónak,próbáltam kinyitni,de nem jártam sikerrel. Zárva volt. Oda kaptam a falon lévő kulcsért. Tökéletesen illett a zárba. Az ajtó egy pincébe vezetett. Halk hegedű muzsika szólt. Egy folyosón haladtam,ahol végig könyvek sorakoztak. Rengeteg könyv. 
- Hahó! - próbálkoztam újból. De semmi. A végtelen folyosó egyszer csak véget ért és egy szobában találtam magam. Se ablak,se ajtó,semmi amiből nyerhettem volna egy kis friss levegőt. A szoba közepén egy koporsó állt. 
- Na ne! - suttogtam rémültem és a falhoz lapultam. A koporsó mellet egy komód,amin egy rongyos könyv feküdt. Lassan elindultam a könyvért. A címe ez volt: ,,Vámpír történelem". Úgy éreztem megtaláltam,amit kerestem. Lehet,hogy David vámpír,vagy csak egy megszállott őrült,aki vámpír akar lenni. Különben meg kellett volna halnom a harapásától. De ilyesmire ember nem képes. Támadt egy kósza gondolatom,amihez már elég közel jártam,hogy megvalósítsam. A könyvet zsebre vágtam,mivel elég picike volt. Kopott,fekete koporsót próbáltam kinyitni,amikor..
- TE MIT KERESEL ITT??!! - üvöltött egy dühödt hang a hátam mögül. Még a lélegzetem is elállt. Karjaim a testem mellé hullottak. Vettem egy mély lélegzetet és megfordultam.
- Az igazságot.. - néztem mélyen a szemeibe. Felhorkantott. Lábaim remegni kezdtek,nem a félelemtől,hanem ahogy kinézett. Összetépdelt ruhát viselt,gyönyörű volt.
- Takarodj innen! - kiáltott rám.
- Nem! - ez az én hangom volt?! 
- Nem?! - nézett rám meglepődve. Hirtelen jött közel,nem is tudtam követni szemeimmel. Jobb kezével a hajamba kapott,s felemelt,hogy egy magasságba legyünk. Mélyen a szemeimbe nézett,miközben jóformán majdnem kitépte a hajam. Oldalra fordította a fejem,majd megnyalta a nyakam,pont ott ahol a kis lyukak voltak. Égető érzés,borzalmas fájdalom. Könnycseppek folytak ki a szemeimből,miközben üvöltöttem. Égett a nyakam. Úgy éreztem menten meghalok. Végül elvette olyan gyilkos ajkait,s újból a szemembe nézett. 
- Emlékezz erre a fájdalomra. - intett. - Ha újra meglátlak a házam környékén,megöllek. - sírva bólogattam minden szavára. Eleresztett,majd egy csókot nyomott a számra,aminek vér íze volt. Rá kellett jönnöm,hogy az az én vérem. Ránéztem a vállamra,tocsogott a vérben. A vér a kis lyukakból folyt. Azonnal odatettem a kezem,mintha eltudnám állítani a vérzést. De fura módon elállt magától. Megszédültem. Kezeim pirosak voltak,melyet a vérem színezett be,borzalmas volt. Felnéztem rá. Most nem egy ölni készülő gyilkost láttam,hanem egy szomorú srácot,akitől elvették a kisautóját. Majdnem azt hittem,hogy elsírja magát. Megrázta a fejét és felkapott a kezei közé. Csak annyit vettem észre,hogy a verandán állok,nélküle. Beültem az autómban,mire bőgni kezdtem. Soha életemben nem sírtam ennyire. Visszajátszottam az elmúlt öt perc eseményeit,s úgy éreztem egy részem meghalt. Erősen szorítottam a kormányt,azt hittem kiesik a helyéről. Mire az alkaromon egy írást láttam meg. 'Hallgatsz,vagy meghalsz.' Ez állt rajta,az én véremmel írva.

2.fejezet-Az a buli..

"Talán szerencse,hogy ilyen lassan haladok..mert lehet rossz irányba megyek."


Mi kell a nőnek? Cipők? Ruhák? Azok a pillanatok,amiket a kedvesével tölt?
Nekem az életem kell. Az életemet sosem cipőkre,ruhákra meg szerelemre fordítottam. Nem vagyok olyan,mint más barátnőm. Erre csak most kellett rájönnöm tizennyolc éves koromban. Az életemet nagy részét lefoglalta a tanulás,s a családi béke fenntartása. A szerelmet csak szóbeszédből meg a filmekből ismerem,soha nem volt benne részem. A mai világban az a menő,ha már tizennégy évesen van barátod,akivel szexuális kapcsolatot létesítesz. Engem úgy neveltek,ne álljak be a sorba,tanuljam magam kezelni a körülöttem lévőket. Hasonló gondolkodású barátnőm,Alice is így van vele. Kate kis "klikkünk" harmadik tagját,sajnos később ismertük meg. Ő két évvel fiatalabb de már túl van az első szerelmén és mi egy máson. Mondhatjuk úgy elég naiv kislány. Az emberek távolról a "Szüzek" bandájaként emlegettek a suliban. Engem különösebben nem zavart. Nem az a fajta lány vagyok,aki minden pletykát fel vesz magára. Tizennyolc évem arra ment el,hogy keményen tanultam,hogy felvegyek valami flancos egyetemre. Most meg itt állok a szobám közepén,azokat a dolgokat siratom,amiket elhalasztottam a legszebb éveim alatt. A régi képeket néztem bordó szobám falán. Mindegyiken rajta voltam... Versmondó versenyeken készült képek,barátnőimmel töltött pizsamapartik meg stb.. Egyeseknek ezt mind jelentéktelen kis képek,nekem viszont az életem.
Remegett a kezem,amikor benyúltam a szekrényembe valami buli ruha után nézni. Azt hinné az ember,hogy ez olyan egyszerű,pedig egyáltalán nem. Akinek élete legnagyobb partija egy szülinapi ottalvós buli volt,annak meg kell mondjam rohadt nehéz egy igazi partira ruhát keresnie. Szerencsére találtam egy tetszetős darabot. 'V' alakban kivágott,fekete,nyakba akaszthatós,combig érő ruha. Nem valami szexi példány,de a célnak megfelel. Ezt is bevágtam a hétvégi bőröndömbe. Bedobtam mellé egy fekete magassarkú szandált. Amint végeztem meg fogtam a cuccomat és kirohantam vele a házból. Anyunak adtam két puszit és már szálltam is be az autómba. A kocsiból rózsa illat áradt,a kedvencem.
Alice barátnőm közel lakott a parthoz,ami a kisvárosunk szélén húzódott. Gyönyörű nap volt a strandolásra. Sok ismerőst véltem felfedezni a parton. Az a rossz a kisvárosokban,hogy mindenki ismer mindenkit. Nincsenek titkot. Még talán azt is tudják,hogy milyen színű zoknit hordasz télen. Elfordultam jobbra egy kis utcában és megálltam Alice-ék előtt. Dudáltam. Magamban számoltam a másodperceket,miután kinézett a az ablakon és mohón integetett. 103 másodpercnél becsukta maga mögött az ajtót és rohant egy kis táskával felém. Beszállt az autóba,hatalmas puszit nyomott arcomra.
- Hiányzoltál!!! - visította. - Leérettségiztünk!!! Fel tudod te ezt fogni,Carly??? - beszéd közben csilingelő hangját egyre jobban felvette. Mosolygás közben aranyos kis gödröcske bújt elő az arcán. Nekem is mosolyogni támadt kedvem.
- Te is nekem... - suttogtam őszinte mosollyal. - Igen..nekem is nehezemre esik gondolni rá,hogy vége. Felejthetetlen nyár áll előttünk. - kacsintottam. Boldogan rázta a fejét,majd intett,hogy indulhatunk. Alice-t szavak nélkül is megértettem. Leolvastam az arcáról,hogy a mai napi programunkat írja. Megálltam a part mellett. Kiszálltunk az autóból. Strandtáskával érkeztünk a partra. A szél lágyan lebegtette a hajunkat,kellemes érzés volt. Átvettük a fürdőruhát és leültünk a pokrócra.
- Az rebesgetik... - kezdte Alice,miközben epret rágott.
- Vagyis anyukádtól hallottad. - vágtam közbe nevetve. Köztudott volt,hogy Alice anyja a legnagyobb pletykavészek a városban.
- Jó az tök mindegy. - vágott egy a gúnyos grimaszt. - Hogy valami új pasi költözött a városba. Anyu már látta is. Egyik este az éjjel-nappali boltba. - rosszul kezdődik ez a pasi dolog. Amióta csak ismerem Alice-t mindig a kerítőnőt akar játszani az életemben. - Anyu azt mondta hozzád való. Magas,fekete hajú,izmos és irtó jóképű. - kacsintott rám pimaszul. Mosolyogva ráztam a fejem.
- És majd fogadjuk,pont engem nézett mi magának,nem? - kérdeztem mosolyogva. De tekintete más fele tévedt. - Alice?! - követtem pillantását. Hát hogy is persze!!! - ordítottam magamban. Charlie-t nézte. Amint félmeztelen testével ölelte új barátnőjét Jessica-t,közben gondolom valami nagyon perverzeket suttoghatott a lány fülébe. Alice kiskorunk óta bele van esve Charlie-ba. Jó párszor le is égette már magát előtte. Most a legújabb fájdalma,hogy Jessica-val járnak. Jessica egy boszorkány,de gyönyörű. Eredeti szőke haja,majdnem a derekáig ért,zöld szemei csak úgy vonzották a fiúkat. Már az óvodában mindenkinél jobb akart lenni. Elkezdett sportolni,szépségversenyekre járt,és most modellkedik. Magyarán elérte,amit akart. És övé a város legjobb pasija,azaz a bátyám. Sok fiú lenne Charlie helyébe,és sok lány Jessica helyébe. Mondhatni tökéletes párt alkottak. A két egoista. Alice-nek könnyek szöktek a szemébe,amikor elkezdett smárolni az ifjú pár.
- Gyűlölöm! - ordította és befutott a vízbe. Természetesen Jessica-ra értette. Régen legjobb barátnők voltak. Megesküdtek egymásnak,hogy egyikük se jön össze Charlie-val,mert mindketten szerelmesek belé,s a barátság fontosabb. Jessica tegnap éjszaka megszegte esküjét. Alice,csak ma tudta meg.
- Alice! - futottam utána. - Ez várható volt... - próbáltam magyarázni,de esélyt sem adott rá.
- A barátnőm volt.. - szipogta,amikor már a nyakáig ért a víz. - Megígérte. - tört rá megint a hiszti. Nyugtatásul,csak átöleltem a vízben. Válla fölött megpillantottam valamit. Egy ismeretlen alakot a távolba. Kecsesen úszott,mint egy profi. Fekete haja csurom vizes volt. Valahogy megijedtem. Úgy közeledett,mint egy cápa.
- Alice,menjünk ki a partra.. - suttogtam rémültem.
- Mi? - kérdezte.
- Menjünk a partra! - kiabáltam. Ahogy közelebb ért,rájöttem,hogy egy fiú. Méghozzá akiről Alice beszélt. Rémisztően tökéletes volt. Elhaladt mellettünk,közben végig a szemembe nézett. Kirázott a hideg.


Este már a klub előtt álltunk. Tettre készen,kisminkelve. Itt volt az összes ember aki számít a városban. Persze a fiatalok. Hatalmas hangzavarból ki lehetett venni a fiatalok kiabálását. Alice boldogon szaladt be az ajtón. Én tétováztam. Mondhatjuk félelemnek,de nem akartam belépni azon az ajtón. Behunytam a szemem és barátnőm után rohantam. Villódzó fényeket nézve,hunyorogni kezdtem. A tömegben minden ismerősömet felfedeztem,főleg a bátyám. Alice-szel beszélgetett,aki a következő pillanatban ráborított egy egész tálcányi koktél.
Megráztam a fejemet.. Leültem a bárpult egyik székére és úgy csináltam,mintha élvezném az estét. Aztán belépett az ajtón. Feszülős szürke triót viselt,egyszerű vádliig érő farmerral. Pillantásunk egyből találkozott,hamar el kaptam a fejem. Az asztalra ki volt rakva egy doboz cigi. Biztos valaki itt hagyta... Felém tartott valamivel el kellett riasztanom. Gyorsan ki kaptam egy szálat és kértem tüzet az egyik csávótól. Beleszívtam egy slukkot. Majdnem fulladozni kezdtem,de visszafogtam magam. Kecsesen kifújtam a füstöt. A többi meg már simán ment. Tüdőm ellenkezett a beáramló füstnek,de én annál inkább erőltettem. Aztán már kellemes érzés volt beszívni a nikotint. De sajnos nem riasztotta el a "cápát". Ugyanúgy közeledett,fehér vakító fogsorát kivillantotta,ami számomra észveszejtő és rémisztő volt egyben. Arc kifejezésemen nem tudtam uralkodni. Kitört rajta a pánik. Úgy érzem magam,mint egy nyúl,akit bekerített a vadász. Végül odaért hozzám.
- David vagyok. - hangja határozott volt. Kezeim remegni kezdtek,majdnem kiesett a cigi. - Ma téged láttalak a vízben,nem? És az ott a barátnőd.. - kérdezte majd fejével pontosan Alice felé intett.
- Carly.. - vettem egy mélylélegzetet. - Ja,engem láttál... - csuklott el a hangom a mondat végén. - Az ott a barátnőm,Alice. - néztem David barna szemeibe. Hatalmas mosoly terült el az arcán. Éles szemfogai csillogtak a diszkófényben. Pillantását a nyakamon éreztem,szinte égtem.
- Sétáljunk egyet! - parancsolt. Egy másodpercbe se telt ugrottam. Előtte még a pulton lévő cigiért nyúltam,nem tudom miért. Kiléptünk a klub ajtaján. A lámpák nem világítottak az utcán,csak a Hold,de az rémisztően. Olyan volt,mintha nagyon közel lenne a Földhöz nem több millió kilométerre. Hatalmas csöndben sétáltunk.
- Édes vagy.. - törte meg a csendet. Ezt a mondatot nem tudtam értelmezni. Erőltetett mosolyt varázsoltam az arcomra,belül remegtem. Az utcán egy lélek sincs. Egyáltalán miért jöttem vele?! - tettem fel magamban a kérdést. Keze egy pillanatra hozzáért az enyémhez. Kirázott a hideg,a jéghidegek ujjak érintésétől. Szememben megcsillant a félelem. - Ssss! - tette mutató ujját az számra. Ajkaim azonnal remegni kezdtek. - Nincs mitől félned. - suttogta és a tarkómra csúsztatta a kezét. Erőteljesen magához húzott. Fejem a mellkasán pihent. Másik kezével a hátamat simogatta.
- Meg fogsz ölni.. - ejtettem ki a számon a legnagyobb félelmemet. Hangosan felkacagott,hangja visszhangzott. Szemeimből könnycseppek szöktek,eláztatva David felsőjét. Felnéztem rá,ugyanúgy mosolygott. Ajkait az enyémre tapasztotta,lágyan csókolni kezdte. Behunytam a szemem átadtam magam az érzésnek. Édes leheletét a torkomban éreztem,könnyeim ugyanúgy csepegtek,majd gyilkosom arcára folytak. Kezei a derekamra csúsztak,durván megszorította. Fájdalmasan kiáltottam fel.
- Fáj! - ordítottam az éjszakának. Dühös arcot vágott és nekilökött a járda melletti téglafalnak. Fejemet bevertem,majd lecsúsztam a földre. Undorítóan fintorgott. Újabb ördögi kacaj. Bal kezemmel a fejemet tapogattam,amiből ömlött a vér. Kezeim véresek lettek. Nem tudom hogyan de hirtelen ott termett mellettem,és a kezemről csaldosta a véremet.
- Takarodj! - rúgtam hasba,mire a szandálom lerepült a lábamról. Mindkét lábamat lefogta és terpeszbe nyitotta. Másik lábamról is lekerült a szandál.Testével becsusszant lábaim közé,kezei az enyémekre csúsztak és a falhoz szorította.
- Csak egy percig fog fájni. - ígérte. Behunytam a szemem,közben zokogtam. Száját hatalmasra nyitotta és rávetette magát a nyakamra.
- Ne! - ordítottam. Hangom egyre gyengült,míg végül teljesen elhalkult. Szemeim előtt elsötétült a világ.


Kinyitottam a szemem. Az ég szürke volt. Szürke hajnal... - gondoltam magamban. A járdán feküdtem. Fejem nagyon fájt. Alig bírtam mozogni. Testemen kék-lila foltok. Leginkább a kezemen meg a vállamon. Fekete ruhám meg volt tépdesve. Újból zokogni kezdtem. Aztán meghallottam a távolból a hangját...

1.fejezet~Család

  "Életed első felét a szüleid,

    a második felét a gyerekeid teszik tönkre."

                                                         Tony Parsons

Csirr-csör!!!!!!-csörrent meg az ébresztőm.

- A fene beléd. - méltatlankodtam. Ekkor futott át az agyamon,hogy szombat van és én beállítottam az ébresztőt. - Hülye.. - szidtam magam. Hét órakor már mondjuk az egész család fent van,kivéve a bátyámat Charlie-t. Lusta dög. Felvettem a a bundás zoknimat és beszaladtam a fürdőbe. Charlie szobájába a fürdőm mellett van. Odáig hallatszott a horkolása. Bekapcsoltam a rádiót,amely elnyomta a horkolását bátyámnak. A tükörben bámultam magamra. Undorító fekete karikák éktelenkedtek a szemem alatt. Fehér bőröm rikított az ablakon átszűrődő napfényben. Megmostam hideg vízzel az arcomat és fogat mostam. Kimentem a folyosóra. Apu is horkolt. Remek. Lerohantam a lépcsőn,miközben majdnem hanyatt estem. Anyám isteni tojásrántottája majd terjengett a levegőben. 
- Jó reggelt! - üdvözölt Anyám,Mary hidegen. Megint valami baj van.. - gondoltam magamban. Mary mindig is egy kőkemény szívű nő volt,ekként nevelt minket is,Charlie-val. Rám sosem tudott hatni keménysége,elég lazának mondhatom magam. Mar elém tolta a rántottát,mint a kutyának. 
- Szia... Hogy aludtál? - erőltettem magamra egy szerény mosolyt. Vágott egy grimaszt. 
- Apáddal megint összevesztünk.. - kezdte. Hát igen..amit tudni kell a szüleimről,hogy már nem egy ágyban alszanak tíz éves korom óta. Leginkább engem viselt meg akkoriban ez az ügy,Charlie-t eléggé hidegen hagyta. - Azt hiszem már csak tényleg a büszkesége miatt lakik velünk. - sóhajtott nagyot. Egyértelmű volt számomra az évek alatt,hogy Mary még mindig szereti apámat,Bob-ot. Valahogy gondoltam mindig a keresztnevüket használtam,ez hitelesebbé tette őket a fejemben. 
- Hát..lehet. - mormoltam két falat között. Sosem valami nagy társaság az ilyen témákban. - Mész ma valahova? - érdeklődtem,hátha valami programja. Mert ha Mary-nek van programja,akkor én is eltűnhetek. Lehet,hogy már elmúltam tizennyolc,de amíg anyuékkal élek,addig ők diktálnak. Ez a nagy büdös helyzet.
- Hát valami családi kis délutánra gondoltam. - közölte. Francba! Pedig megígértem Alice-nek,a barátnőmnek,hogy elmegyek vele strandra. - Ha már hétfőn úgyis táborba mész az osztállyal. - motyogta. - Legalább a hétvégét töltsük együtt. - ez a mondata beütött. Az egész szabad hétvégémet a családdal? Amikor mozizhatnék,mielőtt kidobnak minket hétfőn a lion vill-i erdőbe?! Képtelenség. Főleg,hogy utálom az osztályomat. Örültem neki,hogy túléltem velük a középiskolát. Aztán most kitalálta nyárra az osztályfőnökünk,hogy táborozzunk egy hetet. Épp,hogy vége lett az érettséginek,még el kell mennem ezekkel a barmokkal nyaralni. Hát ez remek.
- Hát anyu...az a gond,hogy erre a hétvégére lenne programom. - kezdtem finoman. - Alice-szel elakartunk menni a fővárosba,a strandra. Nem örülne neki,ha lemondanám. - néztem Mary-re szerényen. Egyértelműen megrázta a fejét,ami NEM-et jelentett. Halkan szitkozódtam egyet,utána megjelent a lépcső tetején bátyám. 
- Én ma tuti nem leszek itthon,Múter! - szemtelenkedett Charlie. Felhorkantottam.
- Ha ő elmehet,akkor én is! - vágtam közbe hisztisen. Mary mélyet sóhajtott. Először rám aztán Charlie-ra nézett.
- Ezt a hétvégét együtt töltjük. Meg kell ünnepelnünk,hogy Carly leérettségizett. - mondta Mary. Ez is egy újabb kifogás. Maximum a kutyánkat érdekli,hogy mi van velem,Rafy-t. Rafy elvileg a közös kutyánk,de én nevelem,amióta csak hozzánk került. Tizenhetedik szülinapomra kaptam,a kis westy-t. 
- Hát ünnepeljétek! - vonta meg a vállát Charlie,amikor leért a lépcsőn. - Én ma a haverokkal megyek bulizni. - nevetett rám gúnyosan.
- Fogd be! - förmedtem rá. 
- Attól,hogy elmúltál tizennyolc ugyanúgy gyerekként fogok veled bánni,Kölyök! - kuncogott. A ,,Kölyök" becenevet tizenhárom éves koromba kaptam tőle,amit utálok.
- Elég! - dörrent Bob hangja az emeletről. - Ma senki nem megy sehova! - üvöltött. Lassan,tekintélyesen vonult le az emeletről. Talán még Charlie is megijedt tőle. Én születésem óta félek Bob-tól. Nem tuti Mary mit látott benne fiatal korukba. De a szerelem csodákra képes. Szinte elfehéredtem,amikor rám nézett. Tekintete végig futott az egész családon,még Rafy-n is,aki a kandalló mellett pihent a nappaliban. Sosem voltam valami jó színésznő,nem tudtam leplezni,hogy mennyire félek tőle.
- Jól van,Bob. Ne rémisztgesd a gyerekeket.. - mondta volna Mary,de Charlie közbe vágott.
- Gyerekeket??? - csattant fel. Bob leintette. Bátyám horkantott egyet és leverte a polcról a teásbögrét. Ijedtemben összerezzentem. Kezem remegett az idegességtől. Tudtam,hogy ha Bob és Charlie összevesznek annak sosincs jó vége. 
- Addig,amíg a házamban laksz,anyád úgy hív,ahogy szeretne! - dörrent rá Bob. 
- Már nem kell sokáig elviselned! - köpött egyet Charlie. 
- Elég! - sikítottam. - Csak csináljatok már úgy,egyszer ebbe a büdös életbe,mintha egy család lennénk! - beszéd közben a szemem könnybe lábadt és végigcsordult az arcomon. Mindenki úgy nézett,mintha nem láttak volna még embert. Mary szégyenkezve nézett rám. Utálja,ha sírok,szerinte az a gyengeség jele.  Talán ő akkor sírt utoljára,mikor megszülettem. Charlie  csak jóízűen röhögött egyet,mint midig. Azt hittem pofán vágom. Bob az orrnyergét masszírozta. 
- Menjetek ahova akartok! Nem érdekel. - suttogta Bob. - De hétfő reggelig ne lássalak itt titeket. - morogta hozzá. Ezután az jön,hogy Mary megint wellness hétvégére megy,Charlie lelép bulizni a haverjaival,én meg Alice-nél alszom. Nagyon jó! Egy percben sem telt,kiürült a konyha. Felkaptam Rafy-t a kandalló mellől és felrohantam vele a szobába. Charlie utánam szaladt és jót röhögött a fejemen. 
- Most boldog vagy? - kérdeztem flegmán. Bólintott egy nagyot és összekócolta a hajam. Leráztam magamról a kezét és beléptem a szobámba,majd magamra zártam az ajtót. Mindig is utáltam itthon lenni. A családom kész káosz. A kívül állok boldog,békés családnak látnak minket,miközben mindennap ordítozva kelünk,fekszünk. Leraktam Rafy-t a földre,mire ő aranyosan kinyújtotta a nyelvét és nyalogatni kezdte a zoknimat. Mérgesen dobolni kezdtem a lábammal. Előrántottam két bőröndöt. A kisebbikbe a hétvégi cuccomat pakoltam,a nagyobbikba amit a kirándulásra viszek. Párnám alól előkotortam a mobilomat és tárcsáztam Alice a számát...